Szaffi
A 17. században Ahmed basa és Botsinkay Gáspár várúr jó barátok voltak, gyermekeik, Sophie és Jónás pedig kicsi koruk óta jegyesek. De ahogy közeledtek a török hódoltság végnapjai, a basának menekülnie kellett, és útközben elveszítette egyetlen leányát. A csöppséget egy idős asszony vette magához, lányaként szerette, és a Szaffi nevet adta neki. A kicsi Jónás közben vándorcigányokhoz került, és csak felnőttként tért vissza szülőföldjére, hogy a törvény értelmében az atyai birtok ura és a basa titkos kincsének jogos tulajdonosa lehessen. Csakhogy a vagyonra a gonosz Feuersteinnek is fáj a foga...
Mondjuk hogy átugrom azt a
Mondjuk hogy átugrom azt a tömény káromkodás sorozatot, amit úgyis törölnének, és magamat sem akarom leminősíteni az alacsonyabb értelmi szintre. De tény, hogy finoman is bántja a csőrömet, hogy megvettem ezt a dvd-t, majd mikor a gyerekekkel végre odáig jutottunk, hogy megnéznénk, derült ki, hogy selejtes. Méghozzá a hangja miatt. Van hangja, 2.0-ás azaz sztereó, vagy ahogy mostanában divatos, kétcsatornás mono. Csak éppen a háttérzajok, effektek, zene sáv hallatszik teljes kakaón, és a párbeszédek szinte 0-án. Próbáltam valami beállítást keresni, állítgattam mind a dvd lejátszón, mind a tv-n, de semmi sem hozta helyre. És más dvd-t normális hangon játszik. Egyszerűen selejtet dobtak piacra, és kötve hiszem, hogy csak ez az egy példány ilyen, mert ha keverési problémája van, az mind az összesre érvényes, ami piacra került. Nem is az ára érdekel, hanem az bosszant leginkább, hogy nem tudtam örömet és kellemes szórakozást adni a gyerekeknek, és képtelenség megmagyarázni nekik, hogy a termék selejt, ők csak azt értik belőle, hogy nem nézhették meg a filmet. Szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy aki még nem vásárolta meg ezt a terméket, de szándékában áll, saját érdekében NE tegye. Nem tudom, hogy kire tartozik, mindenesetre fel fogom hívni erre a Fogyasztóvédelem figyelmét is.