A Kultuszminiszter
A művelődéstörténeti sorozat neves történészek, oktatáskutatók,
irodalom-, vallás - és művelődésztörténészek közreműködésével,
számos hazai és külföldi tudományos intézmény segítségével, eredeti
helyszínek, korabeli dokumentumok és archív filmrészletek
bemutatásával idézi fel a XX. század legsikeresebb magyar
kultúrpolitikusának életét, korát, csodált és máig utánozhatatlan
teljesítményét.
Gróf Klebelsberg Kuno volt az egyetlen olyan politikusunk, aki a
trianoni döntés után azonnal felismerte: Magyarország csak úgy tud
kilábalni e súlyos nemzeti traumából, ha nem merül el az önsajnálat
mocsarában, hanem előre néz, s építkezni kezd. Klebelsberg figyelme
az oktatás, a kultúra, a közművelődés minden területére kiterjedt.
Megterveztetett és felépíttetett mintegy 2500 elemi népiskolát, s
életre hívott megannyi a falusi, a tanyai közösségek önművelődését
segítő közkönyvtárat, olvasókört. Bécsben, Rómában korszerűsítette,
Berlinben és Párizsban pedig megalapította a tehetséges magyar
fiatalok tanulását segítő külföldi magyar intézeteket. Gondosan
ügyelt arra, hogy a trianoni döntés utáni Magyarország területén
kívül eső felsőoktatási intézményeket – áttelepítve-felépítve -
pótolja a megmaradt ország területén: így indult be az oktatás
Selmecbánya, Pozsony és Kolozsvár helyett Sopronban, Pécsen és
Debrecenben.
Gróf Klebelsberg Kunonak a művelődés, a
közoktatás, a kultúra, s a tömegsport területén tett
erőfeszítéseit, eredményeit ma már elismerik.