Nader és Simin egy középosztálybeli házaspár a mai Teheránban. Simin válni akar a férjétől, mert az nem hajlandó elhagyni az országot és Alzheimer - kóros édesapját. Simin elköltözik, lányuk, a 11 éves Termeh (Sarina Farhadi) Naderrel és az állandó gondozásra szoruló nagyapával marad. Nader felvesz egy gondozónőt, Razieh-t (Sareh Bayat), aki mély hite miatt először nem akarja elvállalni a munkát, de körülményei mégis rákényszerítik. Egy nap Nader a sötét lakásba tér haza, ahol apja magatehetetlenül fekszik az ágya mellett.
Az ügyből per kerekedik, ami fokozatosan bontakozik ki a néző szeme előtt. A szereplők céljai, szándékai állandó változásban vannak, talán még saját maguk előtt is. A tettek mögött feltételrendszerek és motívumok egész sora húzódik meg, aminek felfejtése a vizsgálóbíró feladata.
A méltán díjazott film érzékenyen, minden didaktikus felhang nélkül beszél az élet olyan fontos kérdéseiről, mint erkölcs, vallás, hit, megbocsátás.
Asghar Farhadi rendező Irán egyik legsikeresebb rendezője a nemzetközi filmvilágban.
Előző filmje, a Magyarországon is bemutatott Elly története kiemelkedő sikereket ért el. Több mint 11 nemzetközi díjat nyert, többek között a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Medve – díját is.
A Nader és Simin – Egy elválás története volt az első film a Berlinale történetében, amely egyszerre nyerte el az Arany Medve - díjat, és a Legjobb Férfi- és Női alakításért járó Ezüst Medve – díjakat, amit egyedülálló módon a teljes szereplőgárdának ítélték oda.