Rocklexikon 2.
Bergendy István és Zalatnay Sarolta
A rock az egyik legátfogóbb könnyűzenei irányzat. De egykor több
volt annál: forradalom, amelyben az ifjúság világmegváltó indulatai
kaptak hangot. De mi lett vele azután, hogy a lázadás
szórakoztatássá szelídült?
Az MTV népszerű riport-dokumentumfilm sorozatának epizódjaiban a
magyar könnyűzene legendás alakjai mesélnek életútjukról,
pályatársaikról, hitvallásukról.
A második lemezen Bergendy István és Zalatnay Sarolta szólal meg,
akik a maguk módján mindketten átváltozó-művészek.
Zalatnay Cini, az első magyar tinisztár kislányos imázsával aratta
kezdeti sikereit (Hol jár az eszem?), majd a bluesosabb, rockosabb
hangzásban talált igazán magára. A vele készült beszélgetésből
egyebek mellett azt is megtudhatjuk, hogyan nyílt meg előtte
’68-ban a Nyugat; hogy a felkérés ellenére miért nem lett belőle
Bond-lány, illetve hogyan élte, éli meg azt, hogy megítélése
folyamatosan változik.
Bergendy Istvánt szintén ellenállhatatlan szenvedély vonzotta a
zenéhez – már műszaki egyetemistaként számos formációban fellépett.
Az interjúból megtudhatjuk, honnan jött a kopaszság ötlete
akkoriban, amikor mindenki hosszú hajat növesztett, és hogy mi
vezetett el egy jazzrajongót a Süsü, vagy az Én táncolnék veled
zenei világához.